Fogadó szervezetek

motka

Győr

Az alapítvány célja: A magyarországi természeti és kulturális örökség megőrzése érdekében: - A fennmaradásukban veszélyeztetett természeti folyamatok, ökológiai rendszerek, élőlények és természeti objektumok fenntartása, megmentése, aktív tevékenység védelmük érdekében. - A tájjal, természettel együtt élő ember által létrehozott kulturális hagyományok, építészeti és tárgyi emlékek fenntartása. - Az eltűrhető fejlődés és a globális gondolkodás - helyi cselekvés elveinek szem előtt tartásával: - Az ökológiai szempontokat a lehető legnagyobb mértékben érvényre juttató ökológiai gazdaságot m

waldorfsuli1

Budapest

Iskolánkat 1997-ben a XVII. kerületben néhány nagyon lelkes szülő alapította, akiknek a gyermekei kijárták a Waldorf-óvodát. Ma már egy saját tulajdonú, 16. kerületi iskolaépületben folyik az oktatás. 180 gyermek 8 általános iskolai osztályt tölt meg és létszámuk - a szülők egyre fokozottabb, alternatív pedagógia iránti igényének megfelelően -folyamatosan gyarapszik.

Zöld Fiatalok Egyesület

Pécs

A Zöld Fiatalok Egyesület célja, hogy kampányokkal, iskolai programokkal, zenéhez kapcsolódó akciókkal felhívja a figyelmet korunk társadalmi és környezeti problémáira. Jelenleg négy nagyobb programunk fut: Zöld Zóna játéktér, Screaming for Change - A változás hangja zenei kampány, VegaFeszt környezetvédelmi program és a Tükörben a Világ interaktív kiállítás szervezése. Mindegyik program célja, hogy innovatív eszközökkel, nem-formális vagy informális módon mutassa a társadalmi problémákat, és lehetőleg megoldási javaslatokat is nyújtson.

mihe

Mosonszolnok

A MIHE 2007-ben alakult, közhasznú egyesület, alapszabályában meghatározott feladata: „ …a gyermekek és az ifjúság szabadidejének kitöltése, az iskolarendszeren és iskolán kívüli, nem-formális oktatás, nevelés, készség- és képességfejlesztés, ismeretterjesztés, attitűdformálás, ami hosszú távon közösségi állampolgári és emberi jogi fejlesztőmunkát takar.

MOVE BÉTA

Győr

A MOVE BÉTA Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság fenntartásában működik a MOVE BÉTA Egyenlőség Támogató Szolgálat. A szolgálat ellátási területei: Abda, Öttevény, Győrzámoly, Ikrény, Töltéstava, Győrladamér, Pér, Győrújfalu, Nagyszentjános, Dunaszeg, Nagybajcs, Vámosszabadi, Dunaszentpál, Kunsziget, Rétalap, Börcs, Győr, Mezőörs, Gönyű, Enese, Nyúl, Győrújbarát, Kisbajcs, Vének, Rábapatona, Bőny, Koroncó. A szolgálat célja: A fogyatékkal élő személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének

szelence

Tényő

A Szelence Egyesület Sokoróalja éléskamra programjának célja a mikrotérség élelmiszer önrendelkezésének - a helyben megtermelt javak helyben történő fogyasztásának - elősegítése, ezzel hozzájárulva a globális környezeti problémák mérsékléséhez. A tevékenységek közvetlen célcsoportja a térség településeinek – Felpéc, Győrszemere, Kajárpéc, Sokorópátka és Tényő – lakossága, közvetetten Győr és vonzáskörzetének lakói. A program során együttműködést alakítanak ki a résztvevő szervezetek közt, felmérik a fogyasztói és termelői igényeket (legalább 150 családnál és 75 termelőnél).

mész

Győr

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség célja, hogy összefogja, segítse és hatékonyabbá tegye a közösségi – társadalmi szervezetek és önkormányzatok közreműködésével megvalósuló – kezdeményezéseket, melyek az éghajlatváltozás problémájára keresik a választ.

Pszichoterápiás Egyesület

Budapest

Az Egyesület fő célja a Carl Rogers által kidolgozott személyközpontú pszichoterápia és pszichológiai tanácsadás tudományos igényű képviselete Magyarországon. Elérhetőség: http://www.maszkpte.org/index.php/hu/

Védegylet Egyesület

Budapest

Utódaink, földi otthonunk és hazánk jövője iránti aggodalomtól vezetve 2000 márciusában Védegylet néven civil politikai szervezetet alakítottunk. Célunk a természeti és kulturális sokféleség megőrzése, a környezetünkért viselt felelősségtudat megerősítése, egy jobb minőségű élet feltételeinek megteremtése Magyarország minden lakója számára. Elérhetőség: http://www.vedegylet.hu/index.php

lovasklub

Kajárpéc

A Kajárpéci Lovasklub 2007-ben alakult helyi lovasok, fogatosok, lószerető emberek kezdeményezésére.

Petőfi Diáksport Egyesület

Túrkeve

Gyermekek szabadidejének hasznos eltöltését biztosító programok szervezése, lebonyolítása. Tömeg- és versenysport biztosítása, sporttevékenységek szervezése, versenyeztetés.

Petőfi Sándor Diák Egyesület

Túrkeve

Szabadidős tevékenységek szervezése, táboroztatás.

Vörösmarty Iskola

Kisbajcs

A kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola nyolc évfolyamos általános iskola. A 2005/2006-os tanévtől alapfokú művészetoktatási feladatokat is ellátunk. Két művészeti ágban - modern tánc és képzőművészet – folyik az oktatás. Tanulóink 4. évfolyamtól kezdve két nyelv tanulása közül választhatnak (angol és német). Iskolánkban sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését is megvalósítjuk. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez gyógypedagógust és logopédust is foglalkoztatunk. A tanulók délutáni felügyeletét három napközis csoport biztosítja.

CSEMETE Egyesület

Szeged

Egyesületünk 1987-ben alakult, egyéni tagjainak száma jelenleg 406 fő. Négy fő tevékenységi területe a környezeti nevelési programok, az aktív természetvédelmi munkák, környezetvédelmi akciók és a civil érdekképviselet és civil monitoring. Helyi, regionális és országos programokban egyaránt tevékenykedünk. Tagságunk fő bázisát oktatók és a diákság jelenti, de szakembereink a legkülönfélébb területeken tevékenykednek. Munkájukat 15 szakosztályba tömörülve végzik.

ifj. Mizsei László

Budapest

SZIKE Környezet és Egészségvédelmi Egyesület Komposztálási programok, környezeti nevelés... http://www.szike.eu/

SZVSE

Szeged

Az idén nyáron 95 éves SZVSE Csongrád megye és Szeged egyik meghatározó klubja volt és maradt mind a mai napig. 38000 m2 alapterületű stadionja a város ma is kiemelkedő sportlétesítménye, amely több sportágnak és egyesületnek adja a létesítményi hátteret. Központi fekvésének köszönhetően kiváló lehetőséget biztosít az iskolai testnevelési órák és a szabadidő sport számára egyaránt.

cseho

Szeged

Egyesületünket 2003-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a régiónkban élő környezet- és természetvédelem iránt fogékony emberek tevékenységét összefogjuk, valamint ebben a témakörben felmerülő problémákat hatékonyan orvosoljuk. Tagságunk az ország több pontjáról szerveződött hallgatókból, tanárokból, kutatókból és e szakterület iránt érdeklődőkből áll. Természetvédelmi kutatásai projektjeinkben Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye természetes és természetközeli élőhelyeit térképezzük fel.

lotusz

Pécs

Pécs panel városrészében működünk 2009 óta. Játszóterek önkéntes felújítása, Közösségi Piac, Jótékonysági ruha gyűjtés és osztás a helyiektől helyieknek, környezettudatosságra, aktív állampolgárságra, diszkrimináció ellenességgel foglalkozó programjaink mellett, egy napi szinten működő játszóházat is fenntartunk, ahol családoknak szóló klubok, tanácsadások vannak.

Felpécért Alapítvány

Felpéc

A Felpécért Alapítványt 1999-ben alapította Kondor László helyi vállalkozó azzal a céllal, hogy programokat, rendezvényeket, képzéseket, akciókat szervezzen, nevelési programokat valósítson meg. Az alapítvány közhasznú feladatai kiterjednek: szociális tevékenység, családsegítés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, szabadidős sport területekre. Legnagyobb feladatunk a Tájház működtetése, a múzeumi és a kiszolgáló épület fenntartása. Tájházunk programjaira a győri és környékbeli oktatási intézmények is mindig jobban érdeklődnek.

Budapest Artisan Alapítvány

Budapest

A 3 x Újra a Budapest Artisan Alalpítvány design stúdiója. Gyere be hozzánk vagy hívj minket és segítünk az alkotásban! Nézz körül nálunk, hogy milyen befejezésre váró használati tárgyaink vannak, válassz közülük és mi segítünk egyénire formálni! Bármelyik lakótér feldobható kreatív, stílusos tárgyakkal, amely lehet egy bútordarab vagy egy művészi alkotás vagy egy jó ötlet. Velünk rátalálhatsz egyéni ízlésed kifejezésmódjára. Bármi, amit létrehozol, a TE egyedi alkotásod, mellyel otthonodat díszítheted. Egyéni stílusod kifejezésére számtalan lehetőségre lelhetsz nálunk.

Oldalak