Bármit el fogadunk.

Lehetőségek A funkciók használatához regisztrálj, vagy jelentkezz be.
Kategória: 
Egyéb
Érvényesség: 
2018. január 03
Szállítást tud vállalni?: 
Nem
Elnézést kérek,hogy levelemmel zavarom! Egy kéréssel fordulok , így ismeretlenül is bízva Önben! Először is leírom a történetünket, hogy jobban megismerje kis családomat! Hajdúnánáson élünk egy kis házban,melyet férjem saját maga épített a válalkozoval és a munkásokkal együtt. 8 gyermekünk van,akiket mindig tisztességben, becsületesen neveltünk. Mindig odafigyeltünk a rendre, a tisztaságra. 2008-ban kezdtünk el építkezni, melyhez hitelt vettünk fel. Sajnos férjem betegsége miatt nem tudott dolgozni, így elmaradtunk a részletek befizetésével. Újabb hitelt vettünk fel, hogy fizetni tudjuk a törlesztőket és a számláinkat. Tavaly novemberben már árverezték a házunkat, akkor még sikerült megmenteni az árverezés alól. Ennek a fizetését mostanáig bírtuk. Időközben férjemnek ismételten kiújult a hasi sérve (az első műtét után hamar ment vissza dolgozni,hogy megéljünk és fizetni tudjunk mindent), újabb hasi műtét vár rá. Mivel e miatt elég beteges,nehezen tud dolgozni ,így havi 190 forintos bevételből nem tudtuk fizetni a törlesztőket. A házunkat ismét árverezésre bocsájtják, ami már nem megmenthető. Minden lehetőséget megpróbáltunk (eszközkezelő, bankkal egyeztetés, magáncsőd) egyiknek sem felelünk meg. A felkeresettek mindegyikétől azt a választ kaptuk,hogy nem felelünk meg a feltteleknek. Azaz : baj , hogy eddig rendesen fizettük a részleteket és nincs olyan összeg felgyűlve ,amivel tudnának is bármit kezdeni! Szomorúan vettük tudomásul, hogy senki sem segít. Mindent meg probáltunk. Kilátástalan a helyzetünk. A helyi önkormányzat nem tud segíteni, más nem ad ki számunkra albérletet. Ahogy meghallják,hogy 8 gyermek van ránkcsapják a telefont. Úgy érezzük itt nincs maradásunk. Albérleti díjat tudnánk fizetni és persze a számlákat is fizetnénk rendesen. Szeretném,ha a családunk egyben maradna és talpra állna. Mivel a házunkat árverezni fogják, így csak az utca maradna. 8 gyerekkel nem kerülhetünk utcára. Csak egy esélyt szeretne a családunk ,hogy együtt maradjunk!És albérletet találjunk. Üdv: Cserbán Mária 0630/8999552

Cím

János