Fogadó szervezetek

KH-Szinház - Komló

Komló

A Komlói Közösségek Háza városunk és a térség meghatározó intézménye. Intézményegységével, a Színház- és Hangversenyteremmel egy szervezetben mintegy 50 művelődő közösségnek és kulturális civil szervezetnek fenntartója, működtetője, házigazdája. A Házban dolgozó szakmai vezetők, művészeti vezetők, csoportvezetők, pedagógusok a legjobbak közül kerültek ki. A Pedagógus Kamarakórus, a Komlói Munkáskórus, a Kispöndöly és Pöndöly néptánc együttesek országosan is ismert amatőr művészeti csoportok.

RÁFÁI

Ráckeve

Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola 2011-től az Ökoiskola hálózat tagja. 1990 óta foglalkozunk kiemelten a környezeti neveléssel.Nálunk jól működik a szelektív hulladékgyűjtés, de sajnos különleges anyagokhoz nem jutunk.(bőr, fa, textil, cérna, gomb,gyöngy, fonal stb.)Bármit szívesen fogadunk. Iskolánkban sok hátrányos helyzetű gyermek tanul, így korlátozottak a lehetőségeink.Munkánk során kiemelt hangsúlyt fektetünk az anyagok megismerésére, a takarékos, mértékletes fogyasztásra.

Hajdúsági Segítő Centrum Egyesület

Hajdúszoboszló

Egyesületünk 2014.04. 16.-án alakult.Tevékenységeink keretében többek között a fiatalok, megváltozott munkaképességűek, kreativitás fejlesztését, megmaradt képességeik fejlesztését, a munkaerő piacra való visszajutásuk segítését is végezzük, valamint a hobbi tevékenységeket varrás, fűzés, horgolás, kereső tevékenységé alakításában is segítséget szeretnénk nyújtani.Kimozdítani otthonukból az embereket, hiszen egymástól is sokat tanulhatunk.

Romhányi Nyugdíjas Klub

Romány

Virág Béláné vagyok a romhányi Nyugdíjas Klub ideiglenes vezetője. Azért ideiglenes mert még nem vagyok nyugdíjas korú, a településen dolgozom a Művelődési Otthonban. Községünkben 15 éve működik a nyugdíjas klub. Ezen belül van hímző kör, textil kör és vannak akik szívesen foglalkoznak, kutakodnak az internet világában.

Alfavit Alapítvány

Budapest

Az Alfavit fő feladata az orosz nyelv és irodalom oktatása és az orosz kultúra átadása, s annak megőrzése. Az Alfavit Alapítvány egyik célja: a magyar nyelv tanítása a Magyarországon letelepedett orosz anyanyelvűek részére és az orosz nyelvterületről érkezők beilleszkedésének elősegítése. Az alapkurzusban az orosz nyelv oktatása szerepel 6 és 16 év közötti gyerekek részére. Az Alfavit növendékei számára rendelkezésre áll: könyvtár, filmtár, tankönyvek, munkafüzetek, egyéb különböző oktatói és metodikai segédanyagok. Idén az 5.

Napsugár Óvoda

Hajdúböszörmény

A hajdúböszörményi Napsugár Óvoda Weszprémi úti telephelye akkreditált Tehetségpont. Intézményünkbe 110 gyermek jár, akik számára nap, mint nap biztosítunk érdekes, változatos vizuális tevékenységeket. Előnyben részesítjük a saját készítésű játékeszközöket, melyekhez szükségünk van különböző anyagokra: papírok, dobozok, faalapanyagok, textíliák, zsinegek, fonalak. A külső és a belső dekoráláshoz egyaránt számos anyagot, eszközt használunk fel, ehhez is szívesen látunk alapanyagokat.

Vadvirág Egyesület

Pécs

Az alapító okiratban rögzített Közhasznú tevékenység: Ismeretterjesztés: - oktatásnevelés - Természetvédelem - Környezetvédelem Eddigi eredményeink: - Egyesületünk 2003-ban tevékenyen bekapcsolódott a „Tájsebészeti „programba. Tagjaink illegális hulladéklerakók felderítésében és felszámolásában közreműködtek. A dohányzás elleni kampányunk kimagaslóan működött. - Óvodákban és iskolákban igyekeztünk elősegíteni a gyermekek azonosulását a természeti környezet védelmével.

JÖVŐTNEKIKISAlapítvány

Tordas

Alapítványunk a tordasi Otthonban élő felnőtt értelmi fogyatékosok életminőségénk javítására jött létre, közel negyed évszázada.Sok területen tudunk segíteni. Ezeknek egyike a rehabilitációs folglalkoztatás, ami nem a piaci érényesülést célozza, hanem az idő hasznos, kreatív,élményadó eltöltését. Ha ezekből szép dolgok születenk, annál jobb. Mindig is fontos volt a környzet és társadalomtudatos nevelés az évtizedek alatt, sok példával alá is tudjuk támasztani.

bokreta

Budapest

A Bokréta Lakásotthonban 96 fő átmeneti nevelt, és utógondozott növendék él.A gyermekek és fiatal felnőttek 10 telephelyen élnek családi házakban, vagy lakásokban.

GYÖNGYÖK MMK

Gyöngyös

Az intézmény tartalmi munkájában kiemelt hangsúlyt kap a kulturális hagyományok ápolása és továbbvitele, a közösségi lét feltételeinek biztosítása, a civil kezdeményezések felkarolása. Alkotó, művelődő közösségeinek száma több mint negyven.

Lágymányosi Óvoda

Budapest

A Lágymányosi Óvoda a XI. kerületben található, egy székhelyet és két telephelyet magába foglaló intézmény, ahol szem előtt tartjuk a környezettudatos életmódra nevelést.

Dr. Mező Ferenc Általános Iskola

Budapest

A Dr. Mező Ferenc Általános Iskola Zugló legnagyobb alapfokú nevelési oktatási intézménye. Minden nap több mint 770 diák ül be a padba és több mint 70 pedagógus kap lehetőséget, hogy például a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmüket. Az iskola feladata a környezeti nevelés, a nevelés legjobb eszköze a példamutatás, aminek kiváló eszköze lehetne a „túl sok cucc – maradék bazár” program. 2016. január 1-től iskolánk ÖKO Iskola címet nyert el, ami új feladatok ellátásával jár.

Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola

Dunakiliti

Àltalànos iskolaként regisztràltunk. Technika tantàrgyunk oktatàsát valamint kézműves foglalkozásainkat szeretnénk sokszínűbbé tenni az adomànyok àltal.

Kerek Világ Tagóvoda

Budapest

A Kerek Világ óvoda 1910 óta működik Csepelen. 2015.szeptemberétől a Czodakút Egyesített Óvoda tagóvodájaként működünk. Öt csoportunkban 103 kisgyermeket nevelünk. Pedagógiai programunk két pillére: a magyar hagyományok ápolása és az akadályozott és megkésett beszédfejlődésű gyermekek integrált nevelése. Minden hónap tartogat egy jeles napot, ünnepet melyet a cgyermekekkel közösen élünk át.

Tücsök Óvoda

Deszk

15 éve működő óvoda vagyunk egy Szeged melletti kis településen, Deszken.Az óvodában nagyon sokat barkácsolunk, kézműveskedünk.

Honfoglalás utcai Óvoda

Szeged

A Honfoglalás utcai Óvoda szeged zöldövezetében található két csoportos óvoda. Nagy segítséget jelentene a gyerekek és az óvónők számára ez a lehetőség, mert az óvodában nagyon sok mindent tudnánk a "hulladékokból", maradékokból készíteni a vizuális tevékenységek alkalmával. Programunk fő profilja is a környezeti nevelés, környezetvédelem, így együtt többet tehetünk ennek érdekében.

Erdősor Óvoda

Budapest

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Erdősor Tagóvodája vagyunk. Közel 150 kisgyermeket látunk el. Óvodánk profilja a Külső világ tevékeny megismerése és a mozgás. Szívesen kézműveskedünk, barkácsolunk, szépítjük környezetünket. Hatalmas nagy udvara, kertje van óvodánknak, melyet mi magunk gondozunk, szépítünk.

nyiregyiwaldorf

Nyíregyháza

A Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a Waldorf-pedagógia szellemében oktatja, neveli a nyíregyházi gyerekeket a legkisebbektől a gimnazistákig. A mindennapjaink szerves részét képzik a sokszínű kézműves tevékenységek a gyerekek fejlődési ritmusának megfelelően. Intézményünk fontos közösségteremtő feladatot tölt be.

Gyermekekért Alapítvány Fülöp

Fülöp

„Gyermekekért Alapítvány Fülöp” bemutatkozása Pedagógusi kezdeményezésre a jobbítás és változtatás szándékával jött létre 1995-ben éve a Fülöpi Általános Iskola mellett működő ”Gyermekekért Alapítvány Fülöp”. Alapvető célja: hogy biztosítsa a gyermekek testi és szellemi neveléséhez, fejlődéséhez, tanításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket.

sagisuli

Tápióság

A Tápiósági Papp Károly Általános Iskola egy Pest megyei kis község egyetlen iskolája. Kb. 170 tanuló nevelése-oktatása zajlik itt nap, mint nap, akik között nagyon sok az anyagi nehézségekkel küzdő családokból érkező, hátrányos helyzetű gyermek. Sajnos a gyerekek részére nincs lehetőség könyvek, játék- és sportszerek, ill. a vizuális foglalkozásokhoz szükséges alapanyagok beszerzésére, se az iskola, se a családok részéről. Rajz, technika órákon és kézműves foglalkozásainkon előtérbe helyezzük az újrahasznosítást és az anyagtakarékosságot, ezért semmilyen hulladékot nem dobunk el.

Oldalak